Várlak... - 2010. március 3.

Éjszaka, ha felkelek,
Hosszan sírok érted.
Mindig csak kiáltom:
Gyere vissza, kérlek!

Hiányzol. Nagyon.
Még mindig visszavárlak.
Ez örökké így marad,
Túl erős a vágyam.

Akarom a mosolyod,
Mellyel kibírom a harcot,
Szeretném, ha két kezem
Simíthatná arcod.

Vágyom rá, hogy lássam
Életteli szemed,
Szeretettel, s hűséggel telt
Tiszta tekinteted.

Kell az, hogy mindennap
Foghassam a kezed,
S az élet sodrásában,
Mint cövek álljak veled.

Akarom, hogy újra
Itt legyél nekem,
S újra felhőtlenül
Együtt nevess velem…

Hogy ismét mesélj nekem,
Beszélj hozzám halkan…
Hogy mellkasodon fejemet
Szép álomra hajtsam…

Talán nem is tudod,
Hogy mennyire félek,
Amióta megtörtént…
…s elmentél végleg.

Nem jössz vissza, tudom,
Hiába várlak…
Akkor láthatlak csak újra,
Ha elmegyek utánad…

Hiányzol. Nagyon.
Emlékeden élek,
S egyszerűen nem tudlak
Elengedni téged.

Nem is akarlak.
Végképp nem is merlek…
Hisz sokkal többé lettem,
Mióta ismerlek.

Illetve ismertelek…
Nem, én ezt nem bírom!
Múlt időben beszélni rólad…
Iszonyú fájdalom…

Szeretném, hogy itt légy,
S bár tudom, nem lehet,
Minden éjjel, újra, meg újra
Sírva ébredek.

Ágyam szélére ülök,
Csendben várlak téged,
S a könnyeimet keserűen
Hullajtom érted.