"Elvesztettük" - 2010. január 18.

„Beszélj hozzám!

Figyelj rám!
Nézz a szemembe…
Nézz már Rám!

Ne hagyj itt, kérlek!
Hallod a hangom?
Kérlek, válaszolj…
Vagy jelezz valahogy!”

És akkor megszorította a kezem…
A műszer jelzett...
Egyet. Nem többet.
S a keze… elernyedt.

Az orvosok sietve
Elvitték Őt előlem.
A földre estem s fájdalmas
Zokogás tört ki belőlem.

Az egész arcomat
Két kezembe temettem,
Miközben két nővér
Jelent meg felettem.

Bevittek egy kis szobába,
S leültettek egy székre…
Eddig ügyet sem vetettem
A kezemből folyó vérre.

Ellátták a sebem,
Kicsi volt, de mély…
Gátlás nélkül ömlött
Belőle a vér…

Zokogásom persze
Egy percre sem szűnt meg,
Rázkódtam a sírástól,
S a szívem szakadt meg.

Elment a két nővér,
Ott hagytak engem,
Egy orvos jelent meg
S ez reményt keltett bennem…

Hiába. S bár éreztem,
S tudtam, hogy sérülése súlyos,
Arcon csapott mégis,
Mit az orvos szinte suttogott.

„Elvesztettük…” – mondta,
S aggódva figyelt.
„Sajnálom!” – tette hozzá,
S azzal kiment.

Ott ültem csendben,
Elapadt a könnyem,
A baleset képei
Peregtek előttem.

A lámpa, az autó,
A kereszteződés…
S az ütközés előtti
Utolsó nevetés…

És akkor belénk jött…
Frontálisan… Balról…
Pedig egyáltalán senki sem
Jöhetett volna arról.

Részeg volt a másik…
S a helyszínen meghalt.
Szinte azonnal, ezzel
Megúszva sok bajt.

Megúszta a szenvedést,
Amit Ő viszont átélt…
Ő bűnhődött meg
Más agybajáért.

Meghalt… - gondoltam.
Meghalt. – motyogtam.
Meghalt! – ordítottam,
S újra zokogtam.

Sírtam, folyt a könnyem
Megállíthatatlanul,
S belépett egy nővér,
Hozzám sietett nyugtalanul.

Fél óra telt el,
S én a vállán sírtam.
Megkérdezte, hogy vagyok,
De szólni sem bírtam.

„Még elbúcsúzhat…”
Mondta aztán csendben,
Csak annyi jött ki hirtelen
A torkomon, hogy rendben.

Megindult a nővér,
Utána mentem gyorsan,
Beszálltunk a liftbe, s az emeletek
Egymás után jöttek sorban.

Aztán megérkeztünk
A negyedikre végre,
Kinéztem az ablakon,
Fel a sötét égre.

Megláttam egy órát,
Fél hármat mutatott,
S a szemem gyorsan újra
A nővér után kutatott.

Előbb talált meg engem
A nagy forgatagban,
S elvezetett egy kórteremhez,
Majd utasításokat kaptam.

Sajnálta, de összesen
Csak negyed órát adhatott,
Mondtam, hogy megértettem,
Egyedül hagyhatott.

Beléptem és megláttam…
Ott feküdt az ágyon…
Békésen, mintha csak
Elnyomta volna az álom.

Arcát kis sebek borították,
Mindkét szeme csukva…
Kicsordultak könnyeim
Az ágyához futva.

Megálltam mellette,
S nyugodt arcát látva
Három - négy percre
Földbe gyökerezett a lábam.

Meredtem rá, s hirtelen
Mellkasára borultam,
Pólóját áztatva
Belezokogtam.

Felemeltem fejem,
Megláttam az órát.
Kevés időnk maradt,
Mielőtt itt hagynám.

Olyan sok mindenről
Akartam még beszélni,
És még több, amit Ő vele
Akartam átélni.

Könnyeim újra
Ömleni kezdtek,
Mikor arra gondoltam, hogy többé
Nem ölelhetem meg.

Még utoljára ránéztem, s eszembe jutott
Milyen édesen nevetett…
Utolsó mondatom hozzá nem volt több,
Mint egy szó: Szeretlek.

Akkor kopogott be
A nővér az ajtón.
„Menned kell, a szülők várnak.”
Többet nem szólt.

Adtam egy puszit kihűlt homlokára
S rámosolyogtam,
Ha bárhonnan is lát,
Legyen ez az utolsó emléke rólam.

Kifelé menet találkoztam
A szüleivel, kik várták,
Hogy elbúcsúzhassanak, hisz már tudták,
Hogy Őt utoljára látják.

Hazamentem, s megnéztem
A közös képeket…
Majd álomba sírtam magam,
S reggel korán ébredtem.

A temetésig ez a rendszer
Nem változott meg.
A végleges búcsúvétel után
Nyugodtam csak meg.

Persze, hiánya továbbra is
Fájón marta szívem,
S gyakran előfordult, hogy álmomból
Zokogva keltem.

Aztán hosszú idő után
Lassan észrevettem,
Hogy újra tudok mosolyogni… hisz úgy ment el,
Hogy tudta, mennyire szerettem.

Friendship - 2010. január 15.

Itt vagyok Neked.
Vigyázok Rád.
Megvédelek Téged,
Akárki bánt.

Nem viselem, nem tűröm,
Ha valaki árt Neked.
Mindent megteszek Érted,
S fogom két kezed.

Mindig számíthatsz rám,
Mindig Veled leszek,
Ha szomorú vagy, Veled sírok,
Ha boldog, Veled nevetek.

Ha összetörsz, én helyetted is
Nagyon erős leszek,
Bár fáj látnom, hogy szenvedsz…
Lelkedben mindent helyre teszek.

Hívhatsz éjjel-nappal,
Nem baj, ha felkeltesz,
Figyelek Rád akkor is,
Ha hajnalban ébresztesz.

Szentimentális vers…
Ki is nevethetsz…
De ne feledd, hogy őszinte,
S nagyon szeretlek.

Minden barátomnak ajánlom, akik kiállnak mellettem és vigyáznak rám.
Köszönöm.

Lemondó - 2010. január 13.

Azt érzem, hogy minden vágyam,
Hogy békén hagyjanak engem,
Hogy csendben, egyedül szenvedhessek,
Ne foglalkozzanak velem.

Ne próbáljanak meggyőzni,
Hogy ez nekem nem jó…
Kösz, rájöttem magamtól is…
Nem kell az intő szó.

Nem is azért csinálom,
Mert annyira élvezem,
Hanem, mert részben ettől várom,
Hogy feszültségem levezetem.

Hogy mi az egyéb okom,
Arról nem tudok mondani semmit,
Talán agybeteg vagyok, de
Szerintem megengedhetek ennyit.

Ez van. Szar ügy.
Vajon kit kéne tennem?
A pszihológust nem viselem…
Vagy oda kéne mennem?

Nem ismer engem,
Nem is bízom benne,
S nem szólnék egy szót sem…
Így mi értelme lenne?

Na ugye, hogy semmi?
Te sem találsz választ…
Marad a falverés, ha a kétségbeesés
Újra eláraszt.

Ez van... - 2010. január 11.

Mondhatnám, hogy érdekel,
De miért hazudjak?
Nem tesz semmi boldoggá,
Minden hidegen hagy.

Megrémít a közöny,
Melyet az élet iránt érzek…
S abból, hogy dolgom miért tegyem,
Már semmit nem értek.

Mi értelme van?
Mi értelme lenne?
Miért kell, hogy pont nekem
Részem legyen benne?

Ki mondja meg nekem,
Hogy mi is a dolgom?
S mégis milyen alapon
Növeli a gondom?

Nem érdekel, tényleg,
De érzékelem a baj,
Csakhogy kezd fogyni a benzin
A motorból, mi hajt.

Semmi erőm nincsen,
Hogy helyrehozzam magam,
Unottan és szenvedve
Bámulom a falat…

…Majd megütöm egyszer,
Mintha tehetne bármiről…
Nem csak tőle várok választ,
Hanem bárkitől…

Senki nem tud megoldást
Mondani nekem,
Csak hajtogatják, mi a rossz,
De azt én is észreveszem.

És itt leragadtam.
Problémákban ülök.
Azt hiszem, hogy lassan
Inkább elmenekülök…

Ha... - 2010. január 8.

Ha öngyilkos lennék,
Úgy lenne csak könnyebb,
Biztos, hogy arcom többé
Nem áztatná könnyem.

Egy pengét vennék magamhoz,
S végighúznám szépen
Hosszában a karomon,
A „kijelölt” részen.

Talán Megrémülnék mikor
Kibuggyanna vérem…
S a következő percben ömlik…
És én? Csak gyönyörködve nézem.

Ettől megoldást várni…
Talán nincs is értelme?
Véget vetni mindennek?
Vagy itt maradni életben?

A halál végleges döntés,
Nem vonhatom vissza…
Ha elmegyek, könnyem helyett
A föld majd vérem issza.

Megrémít, hogy nem tudom,
Megoldás-e tettem,
Itt hagyni a világot…
De akkor minek lettem?!

De az élet fájdalom,
S mindig én szívok,
Mindennek a vége az,
Hogy újra én sírok.

Valami megoldást
Mutasson valaki,
Mert én ezt így tovább
Már nem bírom ki.


Törik a szívem,
Omlik össze lelkem,
Az erőm fogytán már,
Hát még a türelmem.

Unom már, hogy mindig
Minden fáj a végén!
Mikor jön el a pillanat,
Hogy nyerhetek végre? Igen! Én!

Az élet apró örömei,
Még tudnak kárpótolni…
Mikor már nem tudok majd nevetni…
Na akkor kell aggódni.

Egy percre... - 2010. január 7.

Egy percre el is hittem,
Hogy lesz, aki majd szeret,
Hogy kellek valakinek,
S ő majd el nem ereszt.

Álom volt, már tudom,
Egy őszinte, mély vágy,
Mely beteljesedni látszott,
De nem jött be… Nézz rám…

Nézz csak rám, most itt állok,
Megint összetörve,
Lelkem porban hever,
Álmaim megölve.

Ez nem valakin múlt,
Ez csupán az élet,
Van, hogy meghalnál Valakiért,
De ő nem értékel Téged.

Csúnya vicc a sorstól,
Mégis folyton játssza,
S el is kell viselned,
Ez az élet átka…

Mindig beleesek
Ebbe a hibába,
Igent mondok a sorsnak,
S beállok játékába.

Mindig hinni akarom,
Hogy jól fogok kijönni
A helyzetből, s a végén,
Nem fog megtörni.

Sohasem teljesül,
Mindig én szívok,
Úgy tűnik ez a szerep,
Melyet az élet rám osztott.


Hiába próbálnám
Pozitívan nézni,
Álmosolyom alatt
Nem szűnnék meg félni.

Megint félek, igen,
Vagy inkább még mindig,
Az érdekesség viszont,
Hogy így próbálok bízni.

Azt mondom, a bizalom
Jár alanyi jogon,
Mégis hosszú idő,
Mire teljesen megadom.

Talán rossz embereknek,
Talán megfelelőknek,
De nem hiszem, hogy így lehetne
Beosztani őket.

Ha megadom, ott hagyom,
De visszavonható,
Ha sokan visszaélnek vele
Többé nem lesz kapható.

És itt állok még mindig,
Ragasztandó szívvel,
Darabokra hullott
Önértékeléssel.

Elfogadom egyszer,
Hogy engem senki nem akar,
Az érzést lassan megszokom,
Bár még lelkembe mar…

Itt maradok egyedül…
Vagy talán mégsem…?
Talán lesz majd valaki,
Aki szeretni fog végre…

A szája - 2010. január 6.

Hallod, hogy beszél,
De nem érted mit mond,
Hangja szívedhez szól,
Tudja minden titkod…

Minden titkod, igen,
S a legmélyebb vágyad,
Hogy minden pillanatban
A karodba zárhasd.

Látja, kicsit bambulsz,
Mosolyogni kezd,
Mint mindig mikor látod
Most is megremegsz.

Nevet még a szeme,
Bár már nem mosolyog szája,
Nem vagy képes, nem tudsz
Odafigyelni másra.

Rabul ejt téged,
Szinte hipnotizál,
Csak Ő létezik neked,
Megszűnik a világ.

Éjjel, mikor felkelsz,
S ő melletted alszik,
Újra száját nézed,
S lelked megnyugszik.

Hosszan nézed, nem tudod
Levenni róla szemed,
Ez a két, szép ajak
Mindent megér neked.

Legszívesebben már,
Csókolnád is szépen,
Úgy, hogy ne ébreszd fel,
Lazán és gyengéden.


Megrándul a szája széle…
Mintha tudná, mit érzel,
Mindig mikor tökéletes
Ajkaira nézel.

Mellkasára hajtod fejed,
S lassan elszenderülsz,
Tudod, hogy így csodás
Álmokba merülsz…

Reggel mikor ébreszt,
Csókkal köszön neked,
S füledbe súgja, hogy
Mennyire szeret…

Megcsókolod, s tudod,
Nincs szükséged másra…
S minden percben hiányzik…
Igen… Az Ő szája…


(Hangulattól függően utolsó versszak lehet…)

Majd felébredsz ebből,
A kurva álomból,
S rájössz, nincs is senkid,
Aki mindig csak rád gondol.

Az élet öröme - 2010. január 5.

Mikor mellette fekszel
És csendben alszik…
Egész éjjel figyeled…
Őrzöd álmait.

Légzését hallgatod,
Egyenletes, tiszta…
Mellkasán fekve
Emlékszel vissza.

Mikor nem volt még neked,
Milyen volt élned,
Nem hitted, hogy valaki,
Így szerethet Téged.

Most újra ránézel,
Mosolyra áll szája…
S te ott lehetsz vele,
A karjába zárva…

Csak nézed, semmi más…
Csak gyönyörködsz benne…
Úgy érzed, semmi lennél,
Ha ez a látvány nem lenne.

Csak nézed, csak figyeled,
Lassan kinyitja a szemét,
Szorosan átölel
S örömmel néz feléd.

Szemébe nézel, s látod,
Egy igaz kincset kaptál,
Tudod jól, hogy szeretheted,
Az neked a szabadság.

Ha elmúlik a boldogság... - Fifinek - 2009. december 7.

Ha elmúlik a boldogság…
Újra eljössz majd?
Mikor némán hívlak téged,
Mégis, szeretném, hogy halld.

Megérzed, hogy nagyon kellesz,
Remélem, hogy itt leszel,
De nem utasítalak sehogy,
Te döntöd el, mit teszel.

Megírom az sms-t,
Szinte nem tartalmaz semmit,
Azt írtam, hogy „Kellesz.”,
Semmi mást, csak ennyit.

Olvasom a válaszod,
„Megérkezem hatra,
Várjál lent a parkban,
Üljél le a padra…”

Veszem is a pulcsimat,
Húzom a bakancsot,
Utasításod úgy követem,
Mint kiadott parancsot.

Alig van negyed hat,
De én már ott vagyok,
A parkban, ahol mindig,
Ott, azon a padon.

Nézem a tavat,
A percek csak telnek,
Ahogy várlak egyszer sírok,
Egyszer meg nevetek.

Hatot üt az óra,
Megszólal a harang,
S ezzel együtt mögöttem
A jól ismert hang.

Megölelsz és kérdéseid
Máris sorolod:
Mondjam már mi a baj,
Mégis hogy vagyok?

Arcomon egy könnycsepp gördül,
Majd követi a többi,
Elmesélem, hogy szívemet,
Kezdik összetörni.

Kitör belőlem a zokogás,
Öledbe hajtom arcom,
Próbálsz vigasztalni,
S lassan abbahagyom.

Kisírt szemeimmel
A szemedbe nézek,
Rád nevetek, meg köszönöm,
S megölellek téged.

Már besötétedett,
10 óra is elmúlt,
Neked köszönhetően
Már alig vagyok feldúlt.

Elindulunk hazafelé,
Búcsúzkodunk hosszan,
Megölellek és felnevetek:
„Lehetne még rosszabb?”

Arra jutunk, hogy lehet
És összevigyorgunk,
S szólsz, téged kell összeszedni,
Ha újra találkozunk.

Megint megöleljük egymást,
S adunk két puszit,
Elköszönünk, aztán
Elválnak útjaink.

Hiábavaló - 2009. december 3.

Most már hiábavaló
A bocsánatkérés,
Szívem közepén talált
A kimondott sértés.

Most már hiábavaló
A hosszú lebeszélés,
Egy megoldás van csak:
Az emberölés.

Hagyd már abba, nyugi,
Ne hidd, hogy megöllek,
Fájdalmat okoztál,
De magammal végzek.

Amit mondtál igaz,
Szembesültem magammal,
S nem kelhetek-fekhetek
Ezen túl fájdalommal.

Ne sírj most, kérlek,
Nem a te hibád,
Felnyitottad szemem,
S amit látok, az, ami bánt.

Változtatni nem tudsz,
Akármit teszel,
Hidd el, nem a te hibád,
Bűnös sose leszel…

Én vagyok az áldozat,
Én vagyok az indíték,
Én vagyok a gyilkos…
Magadat el miért ítélnéd?

Nyugodj meg, kérlek...
Hiába minden,
Hiszen tovább élésnek
Értelme nincsen.


Ne aggódj, nem kell,
Nem haragszom rád,
Szeretlek és így elmenni
Sokkal kevésbé fáj.

Nem mondom, hogy nincs megoldás,
De más utat nem látok,
De ígérem, nem teszek semmit,
Ha időben megtalálod.

Spontán - 2009. december 3.

Csukd be a szép szemed,
Fogd meg a két kezem,
Mondd, hogy bízol bennem,
És hagyj, hisz meg kell tennem…

Rémálom - 2009. december 3.

Egyedül sétálok
A sötét éjszakában,
Kezdek rájönni,
Hogy nincs már mentsváram.

Nem félek semmitől,
Szinte lebegek,
Nem vagyok magamnál…
Talán nem is leszek?

Elvesztettem mindent,
Az egész életem,
S nem segít rajtam
Többé semmi sem.

Eddig féltem, s látom,
Jogosan tettem…
Mindenki eltűnt
S én magányos lettem.

Nem sírok… nem!
Sőt! Én nevetek!
Ezt a fájdalmat máshogyan
Kibírni nem lehet.

Egy hidat látok meg,
Nem is túl messze,
Lassan megyek aztán,
Futásba kezdek.

Odaértem aztán,
S a korlátra álltam,
Szél kapott hajamba,
S halálomat vártam.

Becsuktam a szemem,
S a hideg vízbe estem,
Éreztem, süllyedek,
S akkor… felkeltem.

Csörgő Marcihoz... - 2009. december 3.

Bombariadó miatt
A vásárcsarnokban ülénk,
S te felolvasod nekem
A ’Lucához’ – t, de én…

Ó, én paraszt, megérzem,
Hogy rezeg a zsebem,
Visszahívni nincs pénzem,
Így hát felveszem.

Anyám vala, szóval
Le nem rázhatom,
Miközben a jó szándékod
Nagyban váratom.

Leteszem a telefont,
S te máris folytatod,
De mélyen meg vagy bántva,
Ezt tisztán láthatom.

Kiengesztelésül
Írtam ezt a verset,
Bocsáss meg, hisz nem akarom,
Hogy sértettségben senyvedj…

Vége? - 2009. december 2.

Vajon vége lenne?
Szinte el sem hiszem…
Tavaly ilyenkor még
Boldog volt a szívem.

Ha lefekszem, a párnám
Könnyeimet issza,
A télre keserédesen
Emlékszem vissza…

Boldogság tölt el,
Mikor eszembe jut,
Mennyit beszéltünk ott…
S mindez most elfut…

Őszinte mosolyunkat
Őrzik a képek,
S ezt a boldogságot
Elveszteni félek.

Én emlékszem még arra,
Mikor megérkeztem,
Megöleltél s szinte
Betakartál engem.

Nem felejtem azt sem,
Mikor fenn maradtam veled,
S hajnalig játszottunk
Kérdezz-felelek- et.

Te nem tudod, de értünk
Tényleg sokat tettem,
Anyummal nem egyszer
Érted összevesztem.

Nem hiszem, hogy vége!
Nem fogadom el!
Nem vagyok hajlandó!
Nem engedlek el…

S talán ez nekem fáj
Majd a legjobban.
De nem kérhet senki,
Hogy mindezt eldobjam.

Senki. Semmi…
Maga az élet sem!
Ennek nem lesz vége, amíg
El nem vesz tőlem.

Még egy dolog van csak,
Amivel végződhet:
Ha te mondod, hogy nem kérsz több
Szeretetet tőlem.

Ha ez történik, biztos
Nem fogom kibírni.
S újra meg kell tanulnom
Az emberekben bízni…

Hála - 2009. december 1.

…és majdnem megtörtént,
Majdnem itt hagytál…
Majdnem eljátszottam
Bizalmad, mit adtál.

Mardos a bűntudat,
Hisz nem direkt tettem,
Összeroppantam, s ígéretem
Csendben megszegtem.

Nekem fájt legjobban,
Mert fájtak az okok…
De tudtam, ha itt hagysz,
Abba belepusztulok.

Nem bírtam tovább,
Elmondtam neked,
S egyet akartam,
Ott lenni veled.

Tudtam, hogy csalódsz,
S ez volt a legrosszabb,
A bizonytalanság miatt
Remegve zokogtam.

Azt hittem vége
Egy szép történetnek,
S az oka én voltam…
Miért tettem meg…?

Akármikor rágondolok,
Megfájdul a sebem,
A emlékeztet, hogy esélyem,
Nehogy tönkretegyem.

Az, hogy megbocsátasz,
Rengeteget jelent,
Megfogod a kezem,
És nem hagysz odalent.


Köszönöm, de tényleg,
Hogy új esélyt kapok,
Bizalmaddal visszaélni
Többé nem fogok.

Ígérem. És tudom,
Hogy egyszer már megtettem,
De többé nem fogom, mert
Már tudom, mit jelentesz nekem.

Én mindig felvidulok,
Ha látom, hogy nevetsz,
Néha arra gondolok,
Hogy igaz sem lehetsz.

Egyszer csak jöttél,
Besétáltál a szívembe,
S nem mozdulsz onnan,
Ott maradsz örökre.

Ilyen gyorsan régen
Nem szerettem meg senkit,
Újra bíztam… s ezt már
Rég nem mertem tenni.

Köszönöm, hogy vagy,
Kérlek, el ne hagyj,
Ez rajtam többé
Soha nem múlhat.

Szánalom - 2009. november 30.

Igen, megint elintéztem,
Új heg díszíti a karom.
Nem tudom, hogy miért csinálom,
De már nem is akarom.

Az a baj, hogy ténylegesen
Nem érti meg senki sem,
Én sem, ezért bárkinek
Bevallani nem merem.

Ha akárkinek elmondom,
Az sajnos többre nem képes,
Mint, hogy annyit kérjen tőlem:
„Többet légyszi ne, édes!”

Kegyetlenül elegem van,
És én őszintén unom,
Hogy nem értem, de másért sem,
Megállni ezt nem tudom.

Tényleg utálom magam,
Mert ez már nem semmi…
Szánalomra méltó ilyen
Akaratgyengének lenni!

De nem is ez a legrosszabb,
Hanem ezzel együtt élni…
Nem azt mondom, hogy meghalnék,
De nem akarok mindig félni…

Mert ha ezt csinálom,
Semmi a fizikai fájdalom…
De ha szeretteim meglátják,
Őket kell csalódni látnom.

Ezt utálom, és igazából
Ez az, ami visszatart,
Attól, hogy mindennap
Összevagdaljam magam.

De mégis néha megesik,
Mikor tovább nem bírom,
Valami bennem megszakad,
S nem segít, ha kiírom.

Egy kis vágás,
Mely önmagához képest mély,
S a karcolást abbahagyom, mikor,
Megnyugtató vörösséggel buggyan ki a vér.

Hiába - 2009. november 27.

Hiába…
Nem válthatod meg a világot.
De minek is tennéd, ha az egésztől
A beled is kihányod?

Undorító világ,
Már csak a pénz a hatalom,
Ha elkezd fogyni, már érzed is
A kötelet a nyakadon.

Nem számít már az sem,
Ha jókor vagy jó helyen,
Valaki mindig les rád,
Akarván, hogy neked rossz legyen.

Boldogan élni nehéz,
De akárhogy is nézed,
Csak úgy vagy rá képes,
Ha nem vagy egy féreg.

Milyen lenne életed?
Nem lennél boldog…
Gazdag lennél, de hol lenne
Az összes barátod?

Az igaziak, igen.
Akik tényleg szeretnek.
Mert érdekből lenne ezer,
Ebben nem kételkedem.

Ugye az sem lenne túl jó,
Ha stresszben kéne élni?
Ha nem tudnál nyugodtan
Tükörbe nézni…

Mondom, így sokkal jobb…
Most már te is látod.
Inkább élj boldogan!
S a világmegváltás? Maradjon csak álom…

Szerelem - 2009. november 26. (Kicsit Road utánérzés...:$)

Soha ne hagyd abba,
Élvezem, ha fáj,
Tépj szét és harapj meg,
Majd hosszan ölelj át!

Marj belém újra,
Erősen szoríts meg,
Karjaidból engem
Soha ne engedj!

Tegyél rám bilincset,
Vagy kösd gúzsba kezem,
Bár láncok nélkül is bármikor
Itt maradok veled.

Megadom, mire vágysz,
Megteszem, mit kérsz,
S nekem elég annyi,
Hogy tudom, értem élsz.

Én érted, Te értem.
Igaz érzelem…
Nem tudom, hogy meddig,
De ez most szerelem…

Viszlát - 2009. november 25.

Az egész úgy kezdődött,
Hogy rosszul lettem délben.
Hazamentem, hogy magamat
Kipihenjem végre.

Egyre hazaértem,
Ettem egy keveset,
Majd lefeküdtem ágyamba,
Hadd aludjak eleget.

Az álmom furcsa volt,
Feküdtem egy réten,
Csillagos éj volt, s hirtelen,
Arcod feltűnt az égen.

Elkezdtél búcsúzni,
Néztem a szép szemed,
Nem értettem, hogy azt mind,
Miért mondtad nekem.

Egyszer csak eltűntél,
Nagyon kerestelek,
S észrevettem, hogy már Te is,
A földön fekszel velem.

Rád néztem, s kérdeztem,
Mi volt ez az egész,
Könny csordult arcodon,
Majd azt mondtad, elmész.

Bizonygattad, nem hagysz el,
S látlak majd egy napon,
Majd három szót mondtál:
„Szeretlek…most meghalok…”

Eltűntél mellőlem,
S az égen se láttalak,
Zokogva kerestelek,
S kiáltoztam utánad.

Hirtelen ébredés,
Szemeim égtek,
Könny csordult le arcomon…
Ekkor ütött négyet.

Majd megcsörrent a telefonom,
Mikor bekapcsoltam TV-m,
Hallottam, valaki sír
A vonal másik végén.

Anyukád volt, zokogta,
Nagyon siessek,
Még nem kérdeztem, már mondta is:
„Autóbaleset.”

Remegve kaptam fel
Magamra kabátom,
Közben féltem, hogy mosolyod
Ma utoljára látom.

Beértem s anyukád
Sírva borult a karomba,
Beletelt pár percbe,
Mire a történetet elmondta.

„Autóbaleset volt,
Az úton megcsúsztak,
A jármű jobbjával
Egy fának csapódtak.”

Erre a mondatra,
Megjelent az apád,
Feje be volt kötve,
S eltörte a karját.

Közvetlen nyomában,
Sétált ki az orvos,
Azt mondta, nem élted túl,
Búcsúzzunk el most.

Anyukád, s apukád
Zokogni kezdtek,
Az orvos szólt, hogy addig
Nyugodtan menjek.

Beléptem, s megláttam
Élettelen tested.
Hideg voltál mikor
Megfogtam a kezed.

Rád borultam aztán,
S elkezdtem sírni,
Nem tudtam többé
A bánattal megvívni.

Most egy hete már,
Hogy itt hagytál minket,
Ha rád gondolok mégsem
Apad soha könnyem.

Nem rég értem haza
A temetésedről,
S beszéltem apáddal
A balesetedről.

Elmondta, hogy az autó
Akkor csúszott meg,
Mikor a rádió elkezdte
A déli híreket.

Tudom már, hogy a mentő
Kettőkor érkezett,
De te már egykor elvesztetted
Az eszméletedet.

Most már tudom, hogy mi
A halál időpontja,
Megállapították, hogy pontosan
Négy óra, nulla, nulla.

Most itt ülök és sírok,
Tudom, soha nem felejtelek,
Itt élsz a szívemben,
Nagyon szerettelek…

Részeg - Másnap - 2009. november 24.

Részeg

Isteni érzés,
Mikor elönt a mámor,
Ekkor nincs gondod,
Lehetsz akárhol.

Folyik le torkodon,
Édes és keserű,
A világ számodra,
Csak csupa derű.

Fejedbe szál, nevetsz,
A szédülésed érzed,
És nem is tűnik fel,
Hogy nem találod széked.

Lehuppansz a földre,
Lazán és kacagva,
Körbenézel, s látod,
Nem hagytak magadra.

Mosolyogsz mindenre,
Semmi se fáj.
Kicsit már álmosodsz,
Lassul a táj.

Eljön a perc, s nem tudod már
Nyitva tartani szemed,
Érzed, valaki melléd bújik,
Ki nagyon fontos neked.

Lassan elszenderedsz,
Az álmod édes…
Hallod a harangszót,
S hirtelen megébredsz…







Másnap.

Dél van, ahogy látod,
Kávé illat száll,
Hisz egy-két barátod
Régen fenn van már.

Megpróbálsz felkelni,
De amit észreveszel,
Valakinek ölelő
Karjaiban fekszel.


Ránézel és elmosolyodsz,
Úgy döntesz, vársz még,
Visszaalszol lassan,
Ráér még a kávé.

Kelés után mindketten,
Segítetek csendben,
Majd megered a nyelvetek,
Szemetek se rebben,

Akármi jön szóba,
Nem új dolog nektek.

Elköszöntök aztán,
S együtt hazamentek.

Nyaff. - 2009. november 24.

Sokszor nem értem,
Mit, miért mondasz,
Gondolkodtam s már-már
Azt hiszem, őrült vagy.

Igazából kezdek már
Rájönni, hogy játszol,
De szeretném, csak olyat mondj,
Mit komolyan gondolsz.

Való igaz, jó játék,
Néha-néha lehet,
De utálom, hogy nem tudom,
Mi szól TÉNYLEG nekem.

Mi a maszlag?
S mikor érzed azt,
Hogy amit mondasz,
Az tényleg rám igaz?

Esküszöm, hogy imádok
Játszani veled,
De félek, lesz egy pillanat,
Mikor többé nem hiszek már neked…


Ezt nem akarom…
Na ez… ez lenne fájdalom.

Ez vagyok én... - 2009. november 24.

Tudom jól, hogy barátok közt
Fő a bizalom,
Bízom benned, de valamiért
Mégsem száll meg nyugalom.

Benned tényleg bízom,
S elhiszem, hogy szeretsz,
De ez valamiért mégis
Hihetetlen nekem.

Nem értem, hogy miért adod
Barátságod nekem,
Nem hiszem, hogy megérdemlem,
De rengeteget jelent.

Magamban nem bízom,
Hogy szerethető vagyok,
Persze, örülök, ha bármikor
Szeretetet kapok.

Ezért vagyok hálás,
S tűnök betegesnek,
Ezért ragaszkodom nagyon
Bizonyos emberekhez.

Lenézhetsz, ha akarsz,
Bár furcsa ilyen okon,
Szeretettel működöm,
Hát ez van, vállalom…

Suicide - 2009. november 24.

Hagyd, hogy bántsam magam,
Hagyjad, hogy szenvedjek,
Nem ártok vele senkinek,
Csak magamnak…Hát engedd meg!

Mi az a seb?
Mi a fizikai bántalom?
Semmi, hidd el,
Ha lelkemben ott a fájdalom…

De nem karcolok, nem teszem,
Míg te nekem ezt nem hagyod,
Hisz nem szegem meg ígéretem,
Mely neked adatott.

Nem akarlak bántani,
Még lélekben sem soha,
De úgy érzem, hogy kerülhet
Még egy-két vágás oda…

Lucinak - Szalagavatóra - 2009. november 23.

Megtűztek téged,
Ezért írtam verset,
Nem túl nagy ajándék,
De talán tetszhet.

Ez nehéz év, de ettől az ivás
Ne maradjon hátra!
Üvöltsd teli torokból, hogy:
”Halál a májra!”.

Nem sokára itt a tavasz,
S el is fogsz ballagni,
Annyi virágot kapsz,
Hogy majd’ meg fogsz fulladni.

Tőlem, amire számíthatsz,
Az leginkább egy sör,
De ha jól meggondolom,
Felesből is jöhet pár kör. :P

Az érettségi bizonyítvány
Több lesz majd, mint fényes,
Minden jegyed görbülni fog,
Kivéve, ha négyes… :D

Aztán eljön a nyár,
Mikor messzire mész,
S én arra fogok gondolni,
Hogy elszaladt az év.

Meglesz a vízumod,
Hisz ez volt a célod,
Mindegy, hogy Texasz vagy Kuba,
Szeretném, hogy boldogan élj ott.

Távol leszel, de remélem,
Nem felejtesz el,
Én itthon leszek, ha kellek
Bármikor keress fel. ;-)


Testben itthon, de tudod,
Lélekben Veled,
Ha szükséged lesz rám,
Ott leszek neked. (L)

Ezen kívül sok mindent
Nem tudok előre,
Javaslom, hogy igyunk
A jelenre s a jövőre!

Bazdmeg szeretlek!! - Kétségbeesés. - 2009. november 17.

Maradj velem, kérlek,
Nem kell szerelem.
Elég a barátságod is
Ha őszinte, higgy nekem.

Mondhatod, hogy szeretsz,
Én nem értem félre,
Elmondhatsz bármit,
Értsd már meg végre.

Nem akarom, hogy azt hidd,
Hogy szórakozom veled,
Csak azért mert, ilyen hamar
Fontos lettél nekem.

Igen, ki is mondom,
Néha hihetetlen,
De komolyan gondolom,
Kérlek, hogy bízz bennem.

...

Na jó, tudod mit?
Én nem vagyok nyugodt!
Miért fogalmazzak szépen,
Ha így érteni sem akarod?

A faszom kivan már az egésszel,
Hogy mondhatok bármit, Te nem foglalkozol vele.
Mert nem hiszed el nekem, hogy tényleg szeretlek,
És hogy a boldogságod tényleg kurva fontos nekem.

Ha nem vagy képes felfogni,
Akkor elvesztettél,
És későn fogsz rájönni,
Hogy mégiscsak szerettél.

Haha! - 2009. november 11.

Szívemből
Szeretlek,
Kórosan
Kereslek,
Vágyódva
Vezetlek,
Hálómba
Helyezlek,
Bárgyúan
Belezlek,
Nevetve
Nevetlek
KI!

Még... - 2009. november 11.

Még látom az arcod,

Még csillog a szemed,
Még meleg a bőröd,
Mikor megfogom a kezed.

Még mozog a mellkasod,
Még dobog a szíved,
Még ugyanúgy nézel,
Amikor rám nevetsz.




Még látom az arcod,
De már nem csillog a szemed,
Már kihűlt a bőröd,
De még mindig fogom kezed.

Már nem mozog a mellkasod,
Már nem dobog a szíved,
S én hiába várom azt,
Hogy újra rám nevetsz.

Sírodnál állok,
Mindkét kezem remeg,
Leteszek egy gyertyát
És meggyújtom neked.

Sírok és fáj,
Hogy nem vagy már nekem,
Utánad mennék
De én még nem tehetem.

Egyszer találkozunk,
Ha utánad megyek,
Hisz tudom, ha meghalok,
Újra veled leszek.

Rövid önértékelés - 2009. november 10.

Nem vagyok más,
Csupán ennyi:
Egy hülye,
Akaratgyenge senki.

Rád találtam - 2009. november 10.

Téged várlak rég,
Add meg, mire vágyom!
Bizonyítsd be, kérlek,
Hogy ez nem egy álom!

Csókolj meg hosszan,
Égjen az ajkam,
Suttogj fülembe úgy,
Hogy alig halljam.

Harapj a testembe,
Kösd össze kezeim,
S amikor már vérzem,
Nyalogasd sebeim!

Feküdj ide mellém
S aludj el szépen,
Éber leszek, vigyázlak,
Végig nézlek téged.

Reggel mikor fölkelsz,
Melletted leszek,
Csak úgy, mint mindig,
Hogy nagyon szeresselek.

Szenvedélyből szerelem... - 2009. november 10.

Látom a jövőm,
Érzem, hogy élvezem,
Ezen az éjszakán,
Elvesztem az eszem.

Szemébe nézek,
Tekintete éget,
Érzem, hogy szívem
Érte mindenre képes.

Letépnék róla,
Mindent, mit visel,
Nincs szükség másra,
A lelke, a teste kell!

Nincs rajta semmi,
Hirtelen földre lök,
Fölém magasodik,
S egy kötéllel megköt.

Fülembe súgja,
Most bízzak benne,
S már érzem nyakamon
Ahogy megérint a nyelve.

Mindkettőnket perzsel
Ez a nagy szenvedély,
Tudjuk nagyon jól,
Ez egy felejthetetlen éj.

Az, amit érzünk
Elképesztő mámor,
Ezen az éjszakán
Eltalált Ámor.

Belém harap gyengéden
És kioldja kötelem,
Aggódva kérdezi,
Jó volt-e nekem?


Ismét szemét nézem,
Majd elmosolyodom.
Megnyugtatom, igen
S máskor is akarom.

Nevet a szeme,
De még mindig éget.
Érezzük, hogy ennek
Nem lehet most vége.

Másnap reggel mégis
Aggódva kelek,
Rámosolyog, s így szól:
„Itt maradok veled.”.

Megcsókol, megölel,
Azt mondja, hogy szeret,
Hosszan néz, majd megszólal:
„Tényleg, hidd el nekem!”

Megcsókolom most én,
S fekszünk tovább csendben,
Rám mosolyog újra,
S visszaalszunk együtt, ketten…

Irodalom - 2009. november 9.

Irodalmon ülök,
Lassan elgyengülök…
Jegyzeteket írok,
S érzem, mindjárt sírok…

Keresem mi az okom,
Talán sokat gondolkodom?
Valami fáj nagyon,
De nem tudom mi a bajom.

Nem figyelek oda,
S ezt a tanárnő is tudja,
Látom rajta, mindjárt kiadja a baját,
Várom már, hogy szóljon: „Luca! Akassza fel magát!”

Köszönet - 2009. november 9.

Nem mehetsz el,
Nem hagyhatsz itt…
Egyedül, magányban
Elveszne minden hit…

Ha rosszul vagyok, mindig
Te kaparsz össze,
Mikor találkozunk, izgatottan
Lesem vajon jössz-e?

Meglátlak és futok feléd,
Megölellek hosszan,
Magadhoz szorítasz
S én máris megnyugodtam.

Ez az ölelés számomra
Mindennél többet ér,
Szám meg nem szólal,
De szívem mást sem kér…

Az nekem a megnyugvás,
Ha a karodban tartasz…
Köszönöm, hogy szeretsz
És vagy nekem a bajban!

Próbálom megfejteni...

Azt mondják, ami belül,
Ugyanaz van kívül…
Rendben! Legyen igazuk,
Legyen bőrömön is sok kis lyuk.

Lyukak? Várjunk…
Legyek már hiteles…
A lyukaknak lőttek,
S teremtek aprócska hegek.

Előkerül tű vagy körző,
Mindegy mi az, de legyen hegyes…
Ne öljön meg, csak fájdalmat okozzon,
Ez lényeges.

Magamnak fájdalmat okozok,
Magam jobban úgy sem érzem,
De Más legalább boldog marad,
Hogy továbbra is vele élek.

Itt maradok a Földön,
Addig, amíg lehet,
Hogy barátaimnak, amíg tudok
Hasznára legyek.

S ha segítek, boldog vagyok,
Hisz egy szerettem is boldog…
Nem értem, hogy van ez,
De így mennek a dolgok…

Ne félj! - 2009. november 6.

Ne félj,
Mindegy, hogy halok vagy élek,
Én soha, de soha,
Nem hagylak el téged.

Beszéltem hozzád,
Kitartottam veled,
Ha szükséged volt rám,
Én itt voltam neked.

De most se félj, kérlek,
Most, hogy meghalok,
Mindig vigyázok rád,
Én leszek őrangyalod.

Talán testben nem vagyok,
De lélekben igen,
Élj boldogan és kelj már fel,
Ne feküdj tovább a sínen...

Mindig - 2009. november 6.

Soha ne kérdezd,
Melletted állok-e!
Soha ne kérdezd,
Vajon szeretlek-e!
Soha ne kérdezd,
Segítenék-e?
Soha ne kérdezd,
Éppen érdekelsz-e?

Soha ne kérdezd,
Mert elveszítem hitem.
Tudd mindig, és ne kételkedj,
A válasz mindig igen.

Nem értem - 2009. november 5.

Nem értem, nem tudom,
Miért kellett ezt tenned?
Hittem neked, szerettelek
És megbíztam benned…

Azt hittem, azt mondtad,
Érdekel életem,
Örültem, s bár furcsálltam,
Kiöntöttem szívem.

Nem értem, nem tudom,
Miért tetted ezt velem?
Barátnak hittelek, s te mégis
Visszaéltél vele…

Szeretlek még mindig,
De haragszom rád nagyon,
Szívem majd összeforr…
S egy szépnapon…


…megbocsátok…

Életveszélyben - 2009. október 1.

Meghalok.
Sötétül a világ.
Meghalok.
Nem bírom tovább.
Meghalok.
Már senki nem figyel rám.
Meghalok.
Egyedül fekszem a járdán.

Meghalok.
Szép lassan csordogál a vérem.
Meghalok.
Most átgondolom, mit adott az élet.
Meghalok.
Számlámon nincsen sok érdem,
Meghalok.
Mert álmaim megvalósítani féltem.

Meghalok.
De köszönni sok mindent tudok,
Meghalok.
Mindenkit imádok, ki szeretetet adott.
Meghalok.
És most jövök rá, milyen buta vagyok,
Meghalok.
Kik szeretnek, azoknak fájdalmat okozok.


Meghalok…


Vagy mégsem?
Egy mentő jött értem…:)

Segítség!

Szeretlek Téged,
De nem tudom, hogy miért,
Rám nézel és máris
Forr bennem a vér.

Érted élek, tudod,
Te mégsem Értem élsz,
Ízekre szaggatsz,
Pedig hozzám sem érsz.

Lelkemet bántod,
Taposod már rég,
Nem is gondolsz bele,
Hogy a szívem szakad szét.

Élvezed, hogy szenvedek?
De megbeszéltük és
Azt mondtad, hogy nem kellek.
Miért kínzol még?!

Nem tudsz elengedni?
Értem vagy Magadért?
Gondolkozz és tudd,
Hogy ez a lány már fél…

Fél, ha nem felejt el,
Attól robban szét,
És fél, hogyha elfelejt,
Te újra kezdenéd.

Börtönbe zárod, hol
Társa csak a kétség,
Nem tudja, mit tegyen,
Csak suttogja: …segítség!...

Gyász

Ha te nem lennél,

Én sem.
Veled együtt
Meghalna egy részem.

Mert ha hívnálak,
Nem Te mondanád, hogy „haló!”.
Ha elmennék hozzád,
Nem Te nyitnád ki az ajtót.

Várnálak ott és akkor,
Ahol, és amikor találkoztunk múlt héten,
Állhatnék estig, hogy csak késel,
De soha nem érkeznél meg.

Aztán elfogadja tudatom,
Hogy nem vagy már.
Remegek egész testemben,
S leroskadok ott helyben, a járdán.

Másnap virággal kezemben megyek,
Arcomat csípi a szél.
Zokogva borulok sírodra,
Hisz valaki, akit imádtam, többé nem él.

Lerakok egy képet egy mécses alá.
Mi vagyunk rajta.
Szép emléket idéz, jól látható helyen
Otthon is ki van rakva.

Arcomon ég még az utolsó puszid helye,
Amit mosolyogva adtál.
Meg akarlak ölelni és hozzád bújni,
Hogy megtudjam, ez rossz álom csupán.

Fölállok, s lenézek sírkövedre,
Min a mécses és a virág rengeteg.
Sokan jártak már itt,
Kik nagyon szerettek.

Csupán két szót mormolok,
Mielőtt elmegyek.
Tudom, hallod, bárhol is vagy, hisz azt mondom,
Örökké szeretlek…

Foglalják a hazát

Mondj csak egy,
Csak egyetlen egy népet,
Mely nem található meg
Hazánk kebelében.

Mindenki idejön,
Egy süllyedő hajóba,
Mely miattuk süllyed,
Hisz súlyuk lenyomja.

S jönnek egyre többen,
A súlyuk csak rakódik,
Hatásuk jéghegy,
S országunk a Titanic.

Idejönnek hozzánk,
Elvárnak mindent,
De megtanulni magyarul,
Arra eszük nincsen.

Ha már idejöttek,
Legalább beszélnék nyelvünket.
Nincs elég munkahely,
Foglalják helyünket.

Mindenkinek van hazája,
Magyarország a miénk,
Vissza kéne menniük,
De nem értik, hogy miért.

Menjenek vissza,
Van nekik is hazájuk,
Túl sokan lettünk, de
Mi nem hagyjuk el otthonunk.


TAKARODJATOK!!!
TISZTA HAZÁT AKAROK!!!

Barátaimnak

Sírtam, ha fájt.
Nem múlik könnyen.
Még most is fáj, de nem sírok,
Elfogyott a könnyem.

Szívem összetört,
Keresem a darabkákat.
Segítenek nekem a barátok,
Az igaz társak.

Megvan minden darab,
Játszunk most egy kicsit.
Ragasszuk őket össze,
Hogy összetörhessen megint.

S ha ennyi hiszti után
Még mindig elviselsz,
Oly hálás leszek, hogy
Szavakkal nem mondható el.

Nem adhatok mást,
Csak sok szeretetet,
Tudom, hogy nem sok,
De nekem sokat jelent.

Az, hogy vagy,
Többet ér mindennél nekem.
Elég csak rám nézned,
S mosolyog már szívem.

Egy mozdulat:
Megölelsz.
Én újra sírok,
De te szólni mersz.

Ismét megvigasztalnál,
De most közbelépek én,
Elmondom, ez öröm, s hogy mesélj te.
Hadd segítsek most én.

Tiltakozunk

Szólni kívántak az emberek,
Szólhattak.
Meghallgatást vártak,
Nem kaptak.
Kivonulnak tüntetni, s
Futhatnak,
Hisz, a rendőrök mindenkit agyoncsapnak.

Nem lehetsz Magyar,
Mert jön a pofon.
Ezt kapja mindenki,
Akármilyen okon.

A rendőrök behódoltak.
Hazaszeretet? Semmi…
Ez a társadalom nagy része,
Korruptság…
Ennyi…

Van akiért érdemes

Megszakad a szíved,
Vérzik, ott belül.
Ég a fájdalomtól,
De egyszer majd elül.

Újra arra gondolsz,
Jobb lenne meghalni,
De eszedbe jut, hogy van,
Kiért érdemes élni.

Elképzeled, mi történne,
Ha mégis megtennéd.
Hány ember lenne,
Ki gyászodat szenvedné.

Megnéznéd fentről,
Ki hogy reagál,
Ki gondol haraggal,
Vagy örömmel rád.

Elszomorodsz, mikor azokra gondolsz,
Kik igazán szeretnek.
Ekkor döntesz végleg,
Ezt velük nem teheted meg.

Rájössz, hogy a világ rossz,
S az élet sem habos torta.
De hálás vagy azért, hogy vannak,
Kik figyelnek gondodra.

Zuhansz.

Zuhansz,
Súlytalan a tested.
Hajadba szél kap,
Az alkonyt vérvörösre fested.

Széttépték lelked,
Elhagytak téged,
Nem értették, miért
De megtették, mert kérted.

Ha nyugtattak elküldtél
Mindenkit pokolra,
Mégsem vágytál másra,
Csak vigasztalószóra.

Nem láttál megoldást
Kioltani félted,
El akartad hagyni
Örökre e léted.

Zuhansz,
S még utoljára felnézel az égre.
Rájuk gondolsz, aztán…
Életednek vége…

Versek.

Leírom ide az összes versem, régiek előre, aztán a dátumozottak, sorrendben.
Ahoy.