Egy percre... - 2010. január 7.

Egy percre el is hittem,
Hogy lesz, aki majd szeret,
Hogy kellek valakinek,
S ő majd el nem ereszt.

Álom volt, már tudom,
Egy őszinte, mély vágy,
Mely beteljesedni látszott,
De nem jött be… Nézz rám…

Nézz csak rám, most itt állok,
Megint összetörve,
Lelkem porban hever,
Álmaim megölve.

Ez nem valakin múlt,
Ez csupán az élet,
Van, hogy meghalnál Valakiért,
De ő nem értékel Téged.

Csúnya vicc a sorstól,
Mégis folyton játssza,
S el is kell viselned,
Ez az élet átka…

Mindig beleesek
Ebbe a hibába,
Igent mondok a sorsnak,
S beállok játékába.

Mindig hinni akarom,
Hogy jól fogok kijönni
A helyzetből, s a végén,
Nem fog megtörni.

Sohasem teljesül,
Mindig én szívok,
Úgy tűnik ez a szerep,
Melyet az élet rám osztott.


Hiába próbálnám
Pozitívan nézni,
Álmosolyom alatt
Nem szűnnék meg félni.

Megint félek, igen,
Vagy inkább még mindig,
Az érdekesség viszont,
Hogy így próbálok bízni.

Azt mondom, a bizalom
Jár alanyi jogon,
Mégis hosszú idő,
Mire teljesen megadom.

Talán rossz embereknek,
Talán megfelelőknek,
De nem hiszem, hogy így lehetne
Beosztani őket.

Ha megadom, ott hagyom,
De visszavonható,
Ha sokan visszaélnek vele
Többé nem lesz kapható.

És itt állok még mindig,
Ragasztandó szívvel,
Darabokra hullott
Önértékeléssel.

Elfogadom egyszer,
Hogy engem senki nem akar,
Az érzést lassan megszokom,
Bár még lelkembe mar…

Itt maradok egyedül…
Vagy talán mégsem…?
Talán lesz majd valaki,
Aki szeretni fog végre…