Függőség - 2010. február 11.

Itt vagyok minden nap,
Ebben a zord testben,
Mégsem vagyok jelen
Az életben, lélekben.

Kívülállónak érzem magam,
Külső szemlélőnek,
Szinte nem én irányítom
A saját belsőmet.

Hiányérzet. Ez mar belül.
Csak nem tudom, mi kéne?
Sejtésem van, s ha igaz,
Nem ártana félnem.

Fájdalom. Tán ez az, mire
Újra, meg újra vágyom,
De ha elborulok, az egész
Olyan, mint egy rossz álom.

Amiből, ha felkelek,
Csak a „pusztulást” látom,
S földre sújt a tudat,
Hogy ismét magamat bántom.

Mint egyfajta függőség…
Miből mindig kell egy adag
Bizonyos időnként…
Bár tudom, hogy nem szabad.

Fájdalom? Gyönyör.
De csak, ha testi
És magamnak okozom…
Nem pedig más teszi.

Kéne. Akarnám.
Hiányzik, azt hiszem.
De van bennem egy gát,
Mely szerint nem tehetem.

Miért függök én mástól?
Na, vajon miért?
A szeretet nagyúr,
Talán pont ezért.

A ragaszkodás vagy talán
Még inkább félelem,
Hogy tettem következményeként
Őket elveszíthetem.

Igen őket. Őket,
Akik életem részei,
Legnagyobb függőségem
Szeretett „tárgyai”.

Félelem. Nyomasztó.
S amit nekem okoz:
Az fájdalomtól való függés
Egyre magasabb fokon.

Nem akarok félni,
Mert ez ördögi kör,
Szorítja a szívem, tépi a lelkem
S legvégül összetör.